A WordPress rejtett linkkezelője

A WordPress “titkos” beállítási oldala után egy másik rejtett funkcióról lesz most szó: a beépített Linkkezelőről, ami a WP 3.5-ös verziójáig szerves része volt a rendszernek.

2012-ben, a WordPress 3.5 fejlesztésekor döntöttek úgy a fejlesztők, hogy a Linkkezelőt kiveszik a rendszerből. Erre azért került sor, mert ekkor már az ún. “blogkörök” (blogroll), ami a Linkkezelő létezésének egyik elsődleges oka és célja volt, elavult koncepciónak számított, illetve az időközben kifejlesztett Navigációs Menük feature kiváltotta a Linkkezelő szinte minden funkcióját.

Bár a Linkkezelő nem jelenik meg az admin menüben, a hozzátartozó kód még mindig része minden azóta kiadott verziónak (legalábbis a jelenlegi legújabb, 5.8-as verzióig bezárólag), sőt, a felhasználók többsége számára teljesen haszontalan wp_links táblát is létrehozza az adatbázisban a WordPress a telepítésekor.

Azért lett meghagyva a kód, mert a 3.5-ös verziónál még viszonylag sokan használták a funkciót, és az akkori felhasználók így tovább tudták használni bármiféle módosítás nélkül – náluk a Hivatkozások menüpont megmaradt az admin menüben, és észre sem vették a változást. Új telepítés esetén viszont a menüpont és a hozzátartozó widget el van rejtve.

Ha ma akarjuk használni vagy kipróbálni a Linkkezelőt egy új weboldalon, akkor háromféle módon lehet elővarázsolni:

A fenti lépések közül bármelyiket végrehajtva meg fog jelenni a Hivatkozások menüpont az admin menüben, amire rákattintva láthatjuk a “demó” linkeket, amiket alapból létrehoz a WordPress telepítéskor:

WordPress Linkkezelő - Képernyőkép
Hivatkozások menüpont

A “klasszikus” bejegyzés szerkesztőhöz hasonló felületen kezelhetjük itt a linkeket. A várt Név, Leírás, URL mezők mellett létrehozhatunk és kijelölhetünk Hivatkozás-kategóriákat, beállíthatjuk a target attribútumot, és a speciális XFN jelöléssel is elláthatjuk a linkeket, amivel például bejelölhetjük, hogy egy személyre utaló link esetén az adott személy a rokonunk, szomszédunk, vagy esetleg a szeretőnk.

WordPress Linkkezelő Szerkesztőfelülete - Képernyőkép
Hivatkozás Szerkesztése

A linkeket megjeleníteni a Hivatkozások widgettel lehet, illetve a sablonfájlokban a wp_list_bookmarks() PHP kóddal.

Ez a majdnem 10 éve tartó időszak, mióta a kódban benne van a Linkkezelő, de el van rejtve az új telepítéseknél, ideiglenes megoldásnak lett szánva eredetileg – valószínű, hogy a jövőben a fejlesztők meg fognak szabadulni ettől a plusz kódtól. Ezt követően már csak külön plugin telepítésével lehet majd használni ezt az eszközt. De addig sem biztos, hogy érdemes ezt használni, mivel vannak frissebb és fejlettebb eszközök is erre a célra, például a MyThemeShop URL Shortener link kezelő plugin.


A Szerzőről
Piller Balázs senior webfejlesztő, SEO specialista, és a WordPress szakértője. Számos sikeres projektben vett részt vezető fejlesztőként. Az általa írt kód jelenleg több mint 1 000 000 webhelyen fut.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük